Kereső optimalizálás

Új keresőalgoritmust vetett be a Google az okostelefonokon

Új keresőalgoritmust vetett be a Google az okostelefonokon

Egy egészen új korszak kezdődött április 21-én az okostelefonokról indított keresések esetében, mivel ekkor lépett szolgálatba a Google átalakított keresőalgoritmusa, mely a mobiloptimalizált oldalakat előrébb sorolja a többinél.

Legutóbbi cikkünkben éppen azt mutattuk be, hogy milyen fontos lépéseket lehet tenni a sikeres mobiloptimalizálásért. A dolog április 21-étől pedig igencsak fontos szerephez jut, hiszen ekkortól működik a Google új, kifejezetten az okostelefonokon alkalmazott keresőalgoritmusa.

Egyes helyeken MobileGeddon néven illetik a Google ezen lépését, kifejezve azt, hogy valóban egy korszakváltás következik be általa. Az új algoritmus működési elve lényegében az, hogy a Google előrébb rangsorolja a telefonokról vagy táblagépekről indított kereséseknél azokat az oldalakat, amiknek a mobiloptimalizálását megfelelőnek találja.

Fontos kiemelni, hogy önmagában tehát nem elég a mobiloptimalizált oldal, hanem annak minél inkább meg kell felelnie a Google által felállított kritériumoknak. Ilyen például az, hogy a szövegek nem csúszhatnak szét és nem nyúlhatnak túl a képernyőn, de a grafikai elemeknek is kellően láthatóaknak kell lenniük.

Az átdolgozott algoritmus a változó felhasználói szokásokhoz igazodik, egyben arra készteti (vagy éppen kényszeríti) az üzleti élet szereplőit, hogy tartsák a lépést, ha nem akarnak lemaradni, illetve hátrányt elszenvedni. Nem lehet tehát félvállról venni a mobiloptimalizálás kérdését, mivel egyértelmű előnyhöz jut az, aki igazodik az új helyzethez.

Fotók: freedigitalphotos.net

-W-