Reménytelen vállalkozás a Cuil kereső?
Minden jel arra mutat, hogy semmilyen terülteten nem jelent konkurenciát a Google számára a július végétől működú új internetes kereső, a Cuil.

A Microsoft már hónapokkal korábban belátta, hogy lemaradtak a keresőpiac meghódításáról, hisz  azt szinte teljesen uralja a Google. Ennek ellenére a Google néhány korábbi munkatársa úgy gondolta, hogy egy egészen más koncepció alapján működő keresővel mégis sikert arathatnak, így hozták létre a Cuilt-t.

 

Az új webes keresőt, mely július 28 -án kezdte meg "éles" működését egy kaliforniai házaspár alapította 33 millió dolláros alaptőkével. Tom Costello, a Stanford egyetem professzoraként korábban az IBM alkalmazásában állt és adattárolási rendszerekkel kapcsolatos kutatásokat vezetett, felesége, Anna Patterson pedig 2004 -től a weboldalak indexelését végző algoritmuson, valamint azon a módszeren dolgoztott a Google -nál, amely a weboldalakhoz rendel releváns hirdetéseket. A Cuil harmadik alapítója, Russel Power szintén a Google munkatársa volt, mellettük részt vett a fejlesztésben Louis Monier, akinek AltaVista, a BabelFish és az eBay keresőinek a fejlesztésében volt korábban szerepe.

 

 

cuil2_464_20080729120652_108.jpg

 

A nem titkolt céljuk a Google lekörözése, amire szerintük azért van esélyük mivel az ő keresőmotorjuk 120 milliárd weboldal tartalmából keres, míg a Google robotjai „csak” 40 milliárdból. Ez elég meggyőzően hangozhat, de az igazság az, hogy a Google már régóta nem adott közé ilyen adatot mivel nem is követik azt.

 

cuil_903_20080729115747_665.jpg

 

 

Mint a képen is látható, a Cuil több mint 120 milliárd weboldal tartalmát indexeli ellenben a Google keresőjével, mely "csak" 40 milliárdból

 

A Cuil emellett egészen másképp jeleníti meg a találatokat mint a Google és a Yahoo!, náluk a keresési eredmények újságszerűen, tömbökben és hasábokban jelennek meg, a további releváns témák pedig egy lenyitható menüben jelennek meg kategóriákba szedve.

A Cuil fejlesztői abból indultak ki, hogy a keresés eredményei közül a felhasználók csak az első néhány találatot nézi meg, ezért ide kell minél pontosabb, relevánsabb találatokat helyezni. Mivel a kereséssel mindenki időt szeretne megspórolni, ezért a több millió találat nem jelent előnyt, ugyanis senki nem fogja azokat végignézni. Ez a különbség látszik is a két kereső között, hiszen a beírt kulcsszavakra a Cuil jóval kevesebb találatot számol összesen.

A Cuil -nak akkor lehet némi haszna, amikor a felhasználó nem tudja igazán, hogy mit is keres, ebben nyújthat némi lpusszt a Google -höz képest a vizualitásban erősebb Cuil találati listája, de hosszú távon nem áll nagy jövő előtte, a Google és a Yahoo! által elért előnyöket már nem tudják behozni.

FJ – MCOnet

 

Keresőoptimalizálás Online - www.keresooptimalizalas.us


Szólj hozzá a  fórumon!
Szóljon hozzá!
Belépés

Technika
Belépés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztráció Elfelejtett jelszó

Támogatott böngészők